Program is, egészség is, olcsó is

Pár éve, amikor nagy influenza-para volt, ahelyett, hogy beoltattam volna maga, vagy megvettem volna a legújabb csodavitamin bogyót csillió forintért, minden este két vágódeszka segítségével összepréseltem egy marék szárított csipkebogyót (köszönet érte Máriának és Andrásnak), éjszaka bő fél liter sima csapvízben ázni hagytam, reggel leszűrtem, beledöntöttem nem kevés citromot és mézet, és megittam. Szerintem ezért nem lettem beteg. Persze lehet, hogy nem. Mindenesetre azóta nagy tisztelője vagyok a csipkebogyónak.

C-vitamin bombák a napon

Idén magam is szedtem. És azt hallottam a családi szakértőktől (Mária és András), hogy felesleges megvárni, míg megcsípi a dér, teljesen jó az dércsípés nélkül is, és lágy őszi időjárásban szedve nem fagy le az ember keze. Így sem egyszerű, mert nagyon tüskés az a csipkebokor. Mindensetre a szép, októberi napsütésben hamar összegyűlt egy nagy zacskónyival. Annak egy részét szárítom, hogy legyen megint teám, OK, de mi legyen a maradékkal? 

Mi tea leszünk

A csipkelekvár nem egyszerű projekt, még ha a megfelelő szerkezet rendelkezésre is áll (nagyon ragacsos lesz, és bármin át préseli az ember, nem az a haladós meló).  A neten találtam olyan recepteket, amelyek úgy kezdődtek: tisztítsuk meg a csipkebogyót és magozzuk ki (!!!!).  Megszédültem. Kellett egy B terv: szörp.

Íme recept (köszönet érte a mindemegette.hu-nak) és a kommentjeim:

-          Az 1 kiló csipkebogyót megmossuk, összezúzzuk. Ezt én a 2 vágódeszkás módszerrel csináltam, elég macerás volt, hetek múlva is találtam csipkebogyót a legmeglepőbb helyeken, ugyanis a keményebbeket kilőttem.

-          Aztán húsdarálón ledaráljuk. Ez nagyon mókás, úgy néz ki a gyümölcshús, mint a kolbász.

Kolbász, ugye?

 -          3 liter meleg vizet öntünk rá, és másnapig állni hagyjuk - közben néha megkeverjük.

-          Másnap a levet kipréseljük. Ezt én szűrővel csináltam, itt még nem kell precíznek lenni.

-          A visszamaradt gyümölcshúsra egy liter meleg vizet öntünk, és újabb egy napig állni hagyjuk.

Hagyjuk állni

 -          A második adagot is ki kell préselni. Megint szűrőt használtam, és a végén a szűrőben maradt gyümölcshúst a kezemmel nyomkodtam ki.

Gyümölcshúsi

    

-      A két leszűrt levet összeöntjük és 1-1,5 kg cukor adunk hozzá (szerintem elég a kevesebb). 10g / liter citromsav megy még bele, illetve a recept szerint az elkészített szörp minden kilogrammjához fél gramm szalicilt adunk. Én ezt kihagytam, és inkább gyorsan ittam - körülbelül fele-fele arányban hígítva vízzel - illetve műanyag palackokban lefagyasztottam.

Színezéket nem tartalmaz!

 A színe káprázatos. Ha nem tudnám, hogy mi van benne, esküdnék rá, hogy nagyon sok E jelzéső festékanyagot is tartalmaz.

Utazás autóval gyerekkel

„Ott vagyunk már?”, kérdezi a gyerek a 600 km-es autóút huszadik percében. És ha a válasz „nem”, akkor belemasszírozza a csokiját az üléshuzatba, kitépi a testvére összes haját, ütemesen rugdossa az apja ülését hátulról, hányik, bepisil, vagy szimplán ordít. Unatkozik szegényke. És hátravan még 570 km…

Ilyenkor a jólfelkészült anyuka előkapja az előzetesen közösen elkészített játékot a kesztyűtartóból. És nyer 30 értékes percet, szerencsés esetben egy órácskát is.

Így rajzolunk mi

A játék lényege, hogy kis kártyákon olyan tárgyak, élőlények, járművek, műtárgyak szerepelnek, amelyeket egy suhanó autóból láthatunk.  Az út során minden játékos kap (vagyis nem választ!) mondjuk öt darab kártyát és onnantól figyeli, hogy látja-e útközben a kártyáin szereplő tárgyakat. Amikor lát, jelzi társainak, és visszaadhatja azt a kártyát. Az nyer, akinek elfogy az összes lap a kezéből, vagy megérkezés esetén, akinél a legkevesebb rajz maradt az út végére.  

Vitás esetekben a játszótársak véleménye számít. Mert például van olyan, akinek nem világos, mi minősül sportautónak, s mi nem...

Mi úgy játsszuk, hogy ha valaki úgy érzi, hogy valamelyik lapján szereplő motívumot képtelenség lesz megpillantania (például  autópályán kerti törpét húzott, Svájcban lerobbant autót,  vagy ónos esőben rövidnadrágos motorost), akkor visszaadhatja, de helyette öt új lapot kell húznia! Néha megéri, néha nagyon nem.

Figyelem! A sofőr inkább az utat nézze!

Ez a játék egyébként kapható a boltokban is, csinos dobozkában, de dupla öröm, ha mi magunk készítjük. 

Nekünk egy esős-kempingezős délután kínált ehhez remek alkalmat. Sima fénymásoló papírra rajzoltunk a kártyákat, ezért sem nem mutatós, sem nem tartós, de a mienk. Jókat szórakoztunk azon is, hogy apa hogy rajzol kiscicát, én meg nyerges vontatót. A biztonság 

kedvéért aláírtuk, hogy mi micsoda.

Láttál-e már kerti törpét?

A képeken is látszik, illetve a szövegben is említettem pár példát, hogy milyen típusú dolgokat érdemes a kártyákra rajzolni, de íme egy hosszabb ötlet lista. Arra ügyeljünk, hogy legyen könnyű, gyakran látott tárgy is, meg egy-egy nehezebb, ritkább, különlegesebb ábra is. Persze minden attól függ, hogy autópályán, vagy országúton utazunk-e. Lehet, hogy érdemes 2 külön szettet készíteni. Bár annak is megvan a bája, amikor autópályán kihúzza valaki a „gólyafészek” kártyát, vagy az „idős bácsi bottal” lapot. De kis faluban sem könnyű megszabadulni az „autószállító” vagy a „felüljáró” laptól.

Ötlet lista

autószállító

elsőbbségadás kötelező tábla

stop tábla

jelző lámpa

szalagkorlát

sárga (lila, arany, stb.) autó

Jaguár (ehelyett lehet a család kedvenc autómárkája)

betonkeverő

farakás

híd

felüljáró

bácsi

néni

baba

lépcső

folyó

kutya

tehén

madár

bolt

gyalogátkelő

záróvonal

sapkát, kalapot viselő sofőr

kuka

mentőautó

Esős napon elkészítjük, utazáskor előkapjuk

tűzoltó autó

rendőr autó

lakatlan ház

erkély

zsalu

sport autó

kamion

kerti törpe

motoros

gyümölcsárus

busz megálló

parkoló

daru

templom

 Még egy utolsó tipp: érdemes valami praktikus tasakot találni a lapoknak, amiben tárolni lehet őket a kocsiban.

Estimese

Nagyon szeretem az olyan pillanatokat, amikor a gyerekeim arcát látva úgy tényleg bevillan, hogy milyen volt gyereknek lenni. Kuckózva mesét hallgatni, izgatottan, hogy aludhatunk nem-az-ágyunkban! Volt pár napja egy ilyen esténk.

Pacamadarak

Már említettem, hogy szeretünk festeni. A gyerekek is, mindhárom. A festmények kikerülnek a falra, nézegetjük, örülünk neki. De utána? Leveszem őket egy-két hónap múltán, nehezemre esik kidobni, és elrakni sem akarom az összeset. Úgyhogy azt gondoltam ki, hogy a recycling jegyében valami új dolgot kellene belőlük készíteni. Ezek itt az első próbálkozásaim. Csak olló, ragasztó, alkoholos filc és egy kis karton kellett hozzá.

"Ez az utolsó Advent, hogy nem ti adtok, hanem ti kaptok"

   Az akkor már majdnem férj- vőlegényemmel első közös karácsonyunkra készültünk. Ami annyit jelentett, hogy mécsesen kívül az égvilágon semmink nem volt, ami ilyenkor az embereknek lenni szokott, elszánásunk pedig, hogy mindezeket beszerezzük, még kevésbé. Viszont legalább nagyon vártuk a karácsonyt.

   November 30-án este beállítottak testvéreim egy hatalmas, pokróccal letakart ládával, amiben beszámozott, becsomagolt, kitapogatható és kitapogathtatlan csomagok rejlettek.  Esztertől, Ágitól, Boritól, Mamától nekünk.

   Én másnap sorbarendezgettem őket, kicsit tapogattam, hátha rájövök a titkukra, Beni egy fokkal nagyobb önfegyelmet tanusított, viszont esténként körbetáncolta a szobát, hogy "Holnap megint bonthatunk csomagot!", én pedig reggelente rázogattam, hogy " Naa, kelj már fel, bontsunk!"

    Így az alternatív Adventi koszorúnk után napról napra lettek még karácsonyfadíszeink, párologtatónk, karácsonyfatalpunk, csillagszorók, szaloncukor, ajtódísz, csengő és és és...

   Hát mit mondjak... köszönjük!

Ilyen volt az első karácsonyunk.

Téli sport a nappaliban

Lehet télen pingpongozni! Otthon! Decemberben, januárban, hóesésben, mínuszokban, ónos esőben. Bent. Na jó, egy kb. 30 nm-es helyiség kell hozzá. A többi már csak találékonyság.

ő az

Nálunk a nappaliban az étkező asztalon (80 x 160 cm) kezdődött a téli sportolás, egy asztallapra felszerelhető, kb. 3000 forintba kerülő pingpong hálóval. Megvan annak is a bája, hogy kisebb asztalon játszik az ember, de sokkal élvezetesebb lett a játék, mikor a férjem vágott 2 db 110 x 110 cm-es rétegelt falapot és azokat ráhelyeztük az asztallapra. Utolsó simításként lefestettük felületét. Persze még így is jóval kisebb a sporteszköz, mint az igazi, de nagy meccseket játszunk rajta. 

"Ezt ne rakd fel, drágám! Látszik, hogy milyen kupi van."

Úgy kezdődik a pingpong-mérkőzés, hogy lepakoljuk az aktuális kacatokat az étkező asztalról, aztán amennyire lehet, széttoljuk a bútorokat:, a dohányzóasztalt a kanapéhoz, a székeket a terasz ajtó elé, a növénykéket a sarkokba. Beforgatjuk középre az étkezőasztalt, a szekrény mögül előhúzzuk a két falapot, ráhelyezzük az asztalra, hogy semelyik irányba ne billenjen le, aztán rákattintjuk a hálót, bekapcsolunk valami jó kis latin zenét és indul a móka.

Nem is gondolná az ember, mennyi plusz motívum születik így, hogy a szobánk tereptárgyai is szerepet kapnak a mérkőzésben. Például a kutyánk. Gyilkos labdamenetek közepén sétál halálos nyugalommal át a lábaink alatt. A csúszós zokni is sok pontveszteséget és izgalmas mozdulatsorokat okozott már, tapasztalatunk szerint mezítláb biztonságosabb játszani a hajópadlón. Külön humor, amikor a kisasztalon lévő teás bögrébe toccsan a labda, vagy eltűnik a könyvespolc könyvei mögött. Nem teljesen tökéletesre sikeredett lecsapásoknál előfordul, hogy „a fal adja a másikat”, vagyis a gyors labda visszapattan a feladóhoz, anélkül, hogy bárki beleérne. Férjem nagy mestere a szekrény tetejéről visszacsorgó labdának a játékba való visszavezetésében. A kedvencem talán mégis az, amikor a labda fennakad a karácsonyfán, és ízlésesen megpihen a díszek között.

Szerva itt, fikusz ott

Szóval van, hogy többet röhögünk, mint pingpongozunk, de az is fejleszt, fogyaszt, pihentet, örömet okoz. Szól a zene, kimelegszünk, pattog a labda, kacagunk, kint meg szitál az ónos eső. 

Nem minden foltra kell vanish.....

Alsó tagozat után iskolát váltottam, és az országban elsőként induló nyolcosztályos gimnázium elsőként induló osztályában volt szerencsém jó néhány kiemelkedő tanárszemélyiséggel találkozni. Mostani életem ( művészetterápiát tanulok éppen ) szemszögéből nézve úgy látom, hogy nem kis útravalót kaptam attól a rajztanárnőmtől, aki a korábbi "rajzoljgrafittalrácsotafélfamentesrajzlapraésfesdbemindegyikugyanolyankesztyűtamikkelkitöltöttedugyanolyanszínüreésezleszapécsikesztyűgyárreklámja" ((kimentélalvonalbólhármascsaksajnos... :-( )) mentalitást kukába hagyintva arra bíztatott minket, hogy kedvünkre való színekkel foltokat festve a bármekkora papírra a kavalkádban végül gondolatainkat megragadó formákat találjunk. Azokat más színekkel, vonalkákkal, pöttyökkel, BÁRHOGYAN kiemelve, a papírt - és ezáltal gyakran a már addig elkészült témákat is el-elforgatva (Míly szentségtörés!! - rebeghetné korábbi rajztanárom alsó ajkát harapdálva... ) végül általában igen gazdag és mozgalmas művészi alkotások születtek. Sokan sok díjat nyertünk ezekkel az képekkel különböző versenyeken. Nem azért, mintha annyira tudtunk volna rajzolni, vagy festeni..

  15 évvel később....

de rohadt üres ez a fal... kéne ide valami... valami nagy.....valami színes... valami egyedi, valami saját készítésű..... de az olyan nehéz egyedül... jajajjjjj....

  néhány hónappal később.....

Tele van a nappalink. Anyadélután van. (Ez annyit jelent, hogy reménykedünk benne, hogy a  gyerekek eljátszanak majd egymással, mi meg teáznánk, de közben mindig valaki bekakil vagy szopni akar.) 

Összehívtam, akit csak tudtam. Mindenkinél ecset, néhányak kezében akrilfestékkel telenyomott tányérok és egy nagy (75x150cm-es) rétegeltlemez táblát állunk körül nyolcan-tizen, amelyet éppen megpróbálunk hangulatunknak megfelelő színfoltokkal beteríteni... A folytatást a többiek még nem sejtik, mivel igazából nekem sincs fogalmam sem róla :-). Csak annyit tudok, hogy a "remekmű" épp születőben, nagy lesz, színes és EGYEDI! És ez már elég is. Bennem totál elégedettség és nyugalom a  végeredménnyel kapcsolatban, örömteli izgatottság. A többiekben érzek még némi bizonytalanságot... 

"jajj, én nem tudok festeni" 

- hangzik el néhány bátortalan próbálkozás a menekülés irányába... Persze ezeket ignoráljuk. Dolog van. Menni kell az árral. S egyesek bátorságát látva a bátortalanabbakban is lassan felszabadul az erő, amivel dolgozni lehet végre. Gyorsul a  tempó. Mikor mondom, hogy akkor most forgás és helycsere az óra járásával megegyező irányban, már csak néhányan próbálkoznak ellenvetéssel, a  többiek bizalommal és kíváncsisággal rendezkednek be új helyükön. Elkezdünk tartalmat tulajdonítani az egyes formáknak, foltoknak, mindenki festi, amit lát és amihez épp kedve is van és lassan mindenki kezdi visszanyerni cselekvési szabadságát, bátorságát a kezdeményezésre. Az nőcik helyet cserélnek egymással, összedolgoznak, összekapcsolódnak, ide-oda mennek, az arcok egyre elégedettebbek. Az enyémen már az elejétől fogva mindentudó vigyor ülhet, hiszen már a  gondolat megfoganása óta tudom, hogy ez olyan valami, amit elrontani nem lehet. Mint ahogy nem is lehet. Íme:

 

az első...

Férjem nem tombol. Néhány hét várakozás után vendégségbe hívott gyanútlan munkatársaival felszerelteti a MŰVET a nappaliban éktelenkedő üres fal kellős közepére! Vállalja, kiáll mellette, ami férfi létére igazán nem kis teljesítmény. A belépő vendégeket a szembeköszönő katyvasz erőst megosztja általában. A vélemények a skála két végpontjához közelítenek... A negatív irányultságúak az "érdekes" jelző mögé bújva a szoba egy távolabbi sarkában próbálnak a  kép hatása alól kivonódni, avval nem közösséget vállalni. (Mert mégiscsak milyen dolog már egy olyan helyre jönni vendégségbe, ahol "ez" - értsd EEEEEEEEZ!!!!!!!! - van a  falon. No de hagyjuk őket békén. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez. (de azért önismereti szempontból érdekes kérdés lehet, hogy a képnek mely tulajdonsága vált ki belőlem ilyen erős ellenérzéseket!) 

Azóta több kép is készült. 

Az alábbi alkotás 4-5 gyerek és 2-3 felnőtt közös munkája egy szülinapra. A címe: Noé bárkája. Aki nem ismerné fel az  állatok alapján... 

 

Sógorném nagysikerű leánybúcsúztatós képe, mely lelkes óvónők és humán beállítottságú személyek kitartó és gondosan aprólékos munkájának eredménye!

és a jelenlegi nappalink falát díszítő kedvenc...

A konklúzió? 

a címben már megfogalmaztam...

De komolyra fordítva a szót. Ugyanez a technika papíron is működik. Bárki találhat nagyobb darab kartont a háztartásában, amit körbeül és "befoltoz" a gyerekeivel, barátaival, barátnőivel, ellenségeivel, tanítványaival. Aztán lehet cizellálni egy kicsit alkoholos filccel, vagy simával, ha az van kéznél és már megszáradtak a  foltok. Üzeneteket is belerejthetünk, vagy az alkotók neveit, idézeteket, bármit. 

A lényeg: MINDEN JÓ, AMI AZ (A)LAPRA KERÜL! Szülessen sok ilyen kép az együttműködés, a  felbátorodás, az alkotási szabadság, a fantázia és az elfogadás jegyében.   

Jó volt Veletek együtt dolgozni!!! :-)

Már várom a következőt!