Kupak memory

Már nem is tudom honnan van ez az ötlet, de nekem nagyon megtetszett, mert egyszerű és nagyszerű. És még újrahasznosítás is. 

Kicsi gyerekek is könnyen meg tudják fogni és, ha a szabadban játszunk vele, a szél sem kapja olyan könnyen fel. Sőt, ha véletlenül ráömlik valami, azt is jobban bírja, mint a kártya. 

És csak sok sok egyforma kupak és matrica párok kellenek hozzá. De a kreatívabbak festhetnek is a kupakokba párokat. Vagy csomagolópapírból is ragaszthatnak bele képeket. Én az íróasztalom fiókjából kaptam elő ezt a Djeco matricát (mert nagyon kedvelem ezeket), amiben két-két egyforma lap matrica van rengeteg matricával. 

A mi készletünk 18 pár, de azóta gyűlt még kupak(szeretjük a tésztát) és matrica is van még, szóval lehet, hogy idővel majd bővítem.

 A doboza egy kiürült, szép teásdoboz, amire raktam még egy-két matricát, de szép alkoholos fém doboz is kitűnő lehet a célra.

Szúrja a szemét?

Az épített környezetünk nem mindig a legszebb. Sőt: hupiszínűre festett kerítések, koszlott buszvárók, omladozó tűzfalak, az égboltot felkaszaboló villanydrótok. Túl sok a beton, a kocka, a szürke. Ezekkel nem tudunk mit tenni. De miért ne lehetne egy kis játékosságot, humort vinni a közvetlen környezetünkbe, egy kicsit díszíteni, szépítgetni a minket körülvevő tárgyakat? 

Például a kukánkat. Az is ronda. De nem kell, hogy ráadásul unalmas egyensötétszürke vagy egyenzöld legyen. Fessük be. Dekoráljuk ki. Tegyük egyedivé. Gyerekekkel csinálni ezt, remek családi program. Egy nagy felület, amit kedvükre megfesthetnek, aztán hetente ki van állítva az utcában, nagyon izgalmas! Mosolyog, aki arra sétál. Nem beszélve a kukásokról.

Én egyszerű zománcfestéket használtam, nem szántam rá túl sok időt, olyan is lett. De talán mégis jobb, mint volt. Legalább egyedi. Legalább nem lopják el. 

Gyúrjunk gyerekekkel...

Amikor néha megkaparintom a többi bejegyzést produkáló testvéreim gyerekhadát, előfordul, hogy gyúrunk. Lisztet, vajat, tojást, cukrot, s a képeken éppen gesztenyét Bori nővérünk receptje alapján, amit majd kéretik tőle mellékelni. 

Feladat mindenkinek akad, és amellett, hogy élvezzük, és finom lesz, gyógypedagógusosan nem elhanyagolható, hogy nincs a világon jobb módszer az írás előkészítésére, mint a gyúrás. Gyúrhatnak akármit, agyagot, gyurmát, sólisztgyurmát, de azért tény, hogy a gesztenyegolyó finomabb, nekik meg erősödik a kezük, és az ujjaik.

A jó ceruzafogás kialakulásához és ahhoz, hogy ne legyen se túl erős, se túl gyenge a lenyomat a papíron, az kell, hogy a gyerekeknek legyen annyi tapasztalatuk az ujjaikról, hogy differenciáltan tudják őket használni, és szabályozni tudják, mennyi erő kell az aktuális feladat elvégzéséhez. 

Mossák (vagy nyalják...) le az ujjaikat egyenként, dörzsöljék szárazra, és érezzék, hogy van nekik belőle tíz, később ezek még igen jól fognak jönni.

Kész a dolgozókuckóm!

A születésnapom előtti napon ez a kép fogadott, amikor hazaértem:

Ez itt az íróasztalom helye. A férjem és a fiam nekiláttak véghezvinni a születésnapi óhajomat - az új, használható dolgozósarkot! A dolog nemcsak azért volt számomra már egy jó ideje égető kérdés, mert pedáns vagyok, és nem bírom a félkész és ezért folyamatosan káoszba torkolló állapotokat, hanem azért is, mert a dolgozósarok valójában a hálószobánk része, és a helyiség olyan kicsi (összesen 7,5 négyzetméter) és fura alakú (1,5 x 5 m), hogy nagyon nehéz értelmesen berendezni. De szeretem a kihívásokat, főleg az ilyeneket, és ez a szoba meg amúgy is a szívem csücske: eredetileg erkély volt - innen a hülye alak - most pedig három oldala végig ablak, nagyon hangulatos. 

Szóval hazaértem, a nappaliban minden ami a háló-dolgozóból kijött, plusz pár kiló fűrészpor, szétterítve a szőnyegen, a hálószoba pedig a képen látható állapotban. Az ilyesminek ritkán örülök, de most mégis igen: itt a fény az alagút végén! Örömmel vetettem magam tehát a fűrészporba, és angyali nyugalommal bonyolítottam a napi rutint a fűrészek, fúrógépek, festékek, feltornyozott cuccok és száradó polcok közepette. A gyerekek szerencsére szeretik az ilyesféle felfordulást és a barkácsolást is, sajátok és kölcsönvettek egyaránt kivették a részüket a munkában, a végeredmény pedig pontosan olyan lett, amire évek óta vágytam! 

Kacsánk van

Azt hittem, józan vagyok, de most végérvényesen kiderült, hogy nem.

Stoppost felvegyünk?

Kacsa inkognítóban

Az még hagyján, hogy áldásomat adtam rá, hogy a lányom baromfit vásároljon a zsebpénzéből, de amikor rémülten hívott telefonon, hogy képzeljem, lehet, hogy nem fog tudni mégsem venni, mert nem lesz nyitva vasárnap a keltető, még én bíztattam, hogy menjenek csak ki a Papával a gyomai piacra vasárnap reggel, mert ott tök jó csibéket lehet venni. Ki is mentek, vettek is - egy kacsát. Nagyon olcsó volt, mondta az említett leány, csak 600Ft, kettőt is tudott volna venni, csak a Papa nem engedte (a szívtelen). A kacsa, hivatalos nevén Csoki, egyébként tényleg nagyon helyes kis jószág, jött velünk a Balatonra is nyaralni (mert ugye mit csináljunk vele...). Odafelé még belefért a kis piros műanyag dobozba, amibe vittük, egy hét múlva azonban már nem tudtuk belepréselni, ezért lavórban kellett őt hazaszállítanunk. Anyukám próbált megnyugtatni, hogy ez a szülők sorsa, rajtuk is röhögött fél Dévaványa, amikor a húgom nyúlfarmjával közlekedtek minden hétvégén a telekre. És tényleg. Itt, a Móricz Zsigmond Körtér környékén úgy látom, kevesen tartanak szárnyast. Nálunk a teraszon éjszakázik Csoki, és minden reggel valaki (leginkább én) leszállítja a kertben épített karámba, ahol piros, vízzel töltött lavór és egy csíkos napernyő szolgálja a kényelmét. A kacsa egyébként egy szabadulóművész - ha teheti, kilóg az éjszakai szálláshelyről, és megpróbál elbújni teraszon található kevés növényzet mögé, mozdulatlanná dermed, hátha nem látjuk. 

A társasházunk többi lakója nagyon toleráns, kedvesen érdeklődnek a kacsa hogyléte felől, és boldogan veszik tudomásul, hogy a kacsa jó egészségnek örvend. Csak már akkora, hogy a lavórba is alig fér bele. Megpróbáltam az interneten tájékozódni a kacsatartásról, de azontúl, hogy jó lenne 20 négyzetméternyi szabad vízfelületet biztosítani per kacsa, nem jutottam túl messze (és ennél az információmorzsánál be is csuktam az ablakot). Úgyhogy inkább elvisszük Csokit az Őrségbe, ott lesz víz meg kacsatársak. Csak még a következő tulajdonosok nem tudják...